Szentgyörgyvölgy gazdasági életét mezőgazdasága határozta meg, lakosai legnagyobb százalékban ezzel a tevékenységgel foglalkoztak. A 20. század első felében a falu határában nem volt nagybirtok. Helyette a hajdani kisnemesek paraszti életmódba került utódai művelték – átlagosan – 10-50 hold földjüket. Sok családnak volt erdőbirtoka is, amelyen szálaló erdőművelést folytattak.
 

A második világháború vihara1944 nyarán érkezett a faluba, és ez az állapot csak 1945. május 10-e körül normalizálódott.

Az 1948-49-ben zajló politikai változások Szentgyörgyvölgyet többszörös hátránnyal sújtották a többi Zala megyei településhez képest. A túlkapások és törvénytelenségek fokozottabb jelenlétéhez hozzájárult a község Jugoszláviához való közelsége, valamint a nemesi közösségből eredő, nagyszámú módos gazda itteni jelenléte. 1948 után a jugoszláv határt teljesen lezárták, így sok szentgyörgyvölgyi család elveszítette a túloldalon levő birtokát. Természetesen a szomszédban élő, immár jugoszláv állampolgárok sem járhattak át földjeiket megművelni. A határvonal szigorítása, a széles határsávok kialakítása újabb csapás volt a gazdálkodóknak.

1949 közepén több mint ötven birtokot nyilvánítottak kulákgazdasággá a faluban, és földjeikből 1950. január 16-án megalakult az Új Élet termelőszövetkezeti csoport. Szintén 1950-ben jött létre Szentgyörgyvölgyön a Zalalövői Állami Gazdaság egyik egysége és a Zalai Erdő és Fafeldolgozó Gazdaság egyik erdészete. Ugyanebben az évben a megbízhatatlannak  és ellenségesnek ítélt személyeket és családokat teherautóra rakták, és a hortobágyi és más munkatáborokba vitték. Vagyonukat széthordták, vagy államosították. 1957-ben a vagyonuktól megfosztott, részben visszatért kitelepítettek 230 kártérítési igényt nyújtottak be, de teljes kárpótlásuk nem történt meg. 1957-ben ismét megkezdték a termelőszövetkezet szervezését, amely azonban csak 1961-től tudott a szocialista mezőgazdálkodás céljainak maradéktalanul megfelelni. Az ismét Új Élet névre keresztelt tsz 1964-ben magába olvasztotta a magyarföldi Béke, és a márokföldi Haladás Mgtsz-t, valamint 1969-ben a nemesnépi Hajnal Mgtsz-t. A tsz sosem tudott igazán nagy sikereket elérni, és 1990-ben végleg megszűnt.

A XX. század első felében az ipart többnyire egyedül dolgozó mesterek – asztalosok, cipészek, kádárok, kovácsok – képviselték Szentgyörgyvölgyön. Működött a faluban ezen kívül két szeszfőző cég, két vízimalom, egy gőzfűrésztelep, voltak kocsmák és boltok, és a legnagyobb helyi vállalkozássá az – 1919-ben alapított – Hangya Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet nőtt.
 

A negyvenes évek végén, ötvenes évek elején a jelentősebb ipari és kereskedelmi társaságokat szocializálták, majd a kisebb létesítmények és egyéni iparosok is sorra kerültek. A társadalmi tulajdonba vett üzletek sorra visszafejlődtek, majd eltűntek. Sikeres volt viszont a – tsz melléküzemágban 1960-tól működő – kerámiaüzem. 1998 óta az üzemet szlovén tulajdonos működteti.